A magyar étteremkultúra - a vendégek viselkedésének tekintetében - még hagy kívánni valót maga után. Alapvetően vannak illemtani hiányosságok is, például illik köszönni, ha bemegyünk valahová - ahogyan a pincérnek, eladónak is illik köszönni, vagy vissza köszönni. Összeszedtünk saját kútfőből és a neten fellelhető (szak)irodalomból néhány dolgot, amit érdemes szem előtt tartani, nemcsak azért, mert nem akarjuk, hogy tahónak gondoljanak, hanem mert ezek hozzátartoznak az alapvető emberi viselkedési normákhoz.

Először tegyük rendbe a fogalmakat. Pincér vagy felszolgáló?
Magyarországon létezik pincér szakképzés, utána googliztunk, hogy mik (lehetnek) a pincér feladatai. Ezek: éttermi terítéshez, felszolgáláshoz való felkészülés: eszközök előkészítése; asztalok terítése, díszítése; étlapok, árlapok összeállítása; vendégek fogadása kiszolgálása; számla kiállítása, pénz megőrzése, elszámolás; pultok, vitrinek, italhűtők feltöltése, gépek üzembe helyezése; ételek, italok és cukrászati termékek adagolása, tálalása, csomagolása; felszolgálás fogadásokon, banketteken, szállodai szobákban, hajón, vonaton. A pincér olyan szakember, képzése, aki képes a protokoll előírások szerint fogadni a vendéget, ismertetni a választékot, ételeket, italokat ajánlani, rendelést felvenni. A vendégek által választott ételeket és italokat udvariasan és szakszerűen felszolgálja. A vendéglátó egység üzemeltetésével kapcsolatos teendőket elvégzi, az árukészlet alakulását figyelemmel kíséri, részt vesz az áru szakszerű minőségi és mennyiségi átvételében, tárolásában, dokumentálásában. A munkaterületet és a vendégteret nyitásra előkészíti, a felszolgáláshoz szükséges eszközöket előkészíti.

A szakma szerint - jellemző munkakörök pincér végzettségűek számára: csapos; étkezőkocsi-felszolgáló; éttermi felszolgáló; főpincér; hajópincér; italpincér.

Most, hogy ezt rendbe tettük, látható, hogy a pincér is sokat tanul azért, hogy az asztalunkhoz hozhassa a levest. Szakképesítést szerez, ha jól tanul, akkor versenyekre jár, szakmai gyakorlatot végez a tanulás mellett. Tehát a pincér pont olyan ember, mint mi, csak más a szakmája.

Hogyan viselkedjünk másokkal?
Az élet minden területén alapszabály: úgy, ahogy azt mi is elvárjuk másoktól.

Fotó: urbanfragment.com

Egy kis éttermi protokoll
Nyilvános helyekre mindig a férfi lép be először. Ha belépett, tartja az ajtót a társaságában lévő nőnek. Ez után előre engedi a hölgyet.
Egyre több olyan hely van azonban, ahol a pincér kíséri asztalhoz a vendégeket. Egy kis rutinnal ezt már gyorsan fel lehet mérni az érkezést követően. Ez esetben meg kell állni a bejáratnál, és megvárni, míg a személyzetből odajön valaki, és odavezeti a vendéget az egyik asztalhoz. 
Az asztalnál a nő ül le először, a férfi kihúzza neki a széket.
Rendelni férfi feladat. Ha a nő kiválasztotta, hogy mit enne, elmondja a férfinak, aki leadja a rendelést.
Ha már választottunk az étlapról, tegyük az asztalra összecsukva - ezzel jelezzük a pincéreknek, hogy már választottunk, és szeretnénk rendelni. Ez a jelzés helyettesíti azt, hogy a pincér után óbégassunk, hogy jöjjön már, mert rendelnénk.
Ha bort rendeltünk, az italos pincér kinyitja a palackot, és tölt a férfinak egy kortyot kóstolásra. Ezt azért teszi, mert a vendég így ellenőrizheti, hogy megfelelő-e a bor, és hogy megfelelő-e a hőmérséklete. Ha a férfi ezt rendben találja, az italos pincér tölt minden vendégnek.
A pincért nem kiabálva szólítjuk az asztalhoz, nem is integetünk ész nélkül. Csettintgetni, kiabálni, halló-hzallózni, tapsolni - bunkóság.
Ha befejeztük az étkezést, az evőeszközöket tegyük párhuzamosan egymás mellé. Ezzel jelezzük, hogy a pincér elviheti a tányért, végeztünk a fogással.
A számlát a protokoll szerint egyben kell kifizetni, és az fizet, aki a számlát kikérte. Sok esetben egy baráti társaság tagjai összedobják a számlát - az illem szerint ezt azt követően kell elintézni egymás között, ha valaki már egyben fizetett. Ne borítsuk ki a pincért és ne is tartsuk fel azzal, hogy kiszámoltatjuk vele egy tíz fős asztaltársaság fogyasztását személyenként.
Borravalót Magyarországon szokás adni. De szerintünk nem mindig muszáj. Nem kell, ha a kiszolgálás csapnivaló, ha összekeverték az ételeket, ha nem volt letakarítva az asztal. Szokás borravalót adni, ha meg voltunk elégedve a kiszolgálással, ha ultrafinomat ettünk.
A protokoll szerint étteremben akkor kell borravalót adni, ha a számla nem tartalmazza a felszolgálás díját, ha a kiszolgálás jó, udvarias és figyelmes.

Reklamáció
Akik dolgoznak, hibáznak is. Ha valami gond van, nem kell hisztizni, balhézni. Ez is tahóság. Diszkréten el kell mondani a pincérnek, mivel nem vagyunk elégedettek, mi nem tetszik. Legyünk udvariasak, és ne döngöljünk a földbe senkit. Ne feledjük, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Ha rátámadunk a pincérre, nem fog megoldást keresni. Miért is tenné? Gondolkodjunk el, hasonló esetben mi hogyan viselkednénk, ha nekünk ugrana valaki. Ha udvariasak, kedvesek és tényszerűek vagyunk, biztosan lesz megoldás a problémánkra. Ha tahók, akkor tuti nem (és meg is érdemeljük).

Miért ne tegezzük a pincért?
Mert nem a haverunk.
Nem oké: Helló, hozzad már a számlát. Nem oké: Elnézést...
Oké: Legyen szíves hozni a számlát, fizetni szeretnék.

Így hirtelen ennyi jutott eszünkbe, biztosan van olyan, amit kihagytunk, vagy amit felülír az élet. De tény: ha normálisan viselkedünk vendégként, akkor a fogadtatás is biztosan barátságos, kedves lesz. 

Források: Hansági Szakiskola, Protokoll-Etikett